✨Szokások & Mindset & Céltudatosság✨

Y-generációs coach gondolatai a világról

Miért inspirálhat milliókat még ma is Eva Perón?
Evita: Egy ikonikus és vitatható nő története, aki inspirálhat Téged is

Hétvégén a férjemmel a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Evita című előadásán jártunk és az előadás után haza fele rengeteget beszélgettünk arról, hogy hogyan tudott egyetlen nő ilyen jelentős hatást gyakorolni az akkori közéletre és még ma is milliók életére. Annyira jó lenne ilyenkor akár nézőkkel beszélgetni, mert annyira kíváncsi lennék, hogy kiből mit vált a története vagy egyáltalán miért választották ezt a darabot, tudták mire jönnek?

 evita_borito.png

Híres utolsó beszédében Eva Perón (Evita), az argentin elnök felesége:

„Visszajövök és millióké leszek!”

 

Eva Perón vitathatatlanul egy ikon volt, életében is megbabonázta az embereket nőiességével, lágyságával, eleganciájával és a szegények irányába mutatott együttérzésével. Evita ráérzett már akkor a történetmesélés erejére és mindig hangsúlyozta saját nehéz sorsát (szegény sorból emelkedett fel és pontosan tudja, milyen szegénynek és tehetetlennek lenni)

 eva_pero_n_retrato_oficial.jpg

 Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Eva_Per%C3%B3n 

 

Röviden az életéről:

  • Születés és gyermekkor: 1919-ben született, szegény családban, vidéki Argentínában, mostoha sorsa volt.
  • Színésznői karrier: Buenos Airesbe költözve színésznőként kezdte karrierjét, majd bemondónak állt és 
  • Élete fordulópontja -> Juan Perónnal való találkozás: 1944-ben találkozott Juan Perónnal, aki később férje és Argentína elnöke lett.
  • Első Hölgy szerep: 1946-ban, Juan Perón elnökké választása után, Evita az első hölgy lett és még rövid időre alelnök is. 
  • Halála: 1952-ben méhnyakrákban hunyt el, amit nem volt hajlandó kezeltetni, mert túl sok időt kellett volna kihagyni a közszerepléstől.

 

A globális hírnevet talán Andrew Lloyd Webber zeneszerző és Tim Rice szövegíró 1978-ban debütáló musicale hozta meg neki, amit a West End-en, később a Broadway-en és Londonban is játszottak, illetve az abból készült 1996-ban megjelent film, amiben Madonna játszotta Evita szerepét.

 Teljes lejátszási lista ITT

Ez a blog bejegyzés azzal a céllal született, hogy önismereti és coach szemüvegemet felkapva ránézek Eva Perónra, hogy vajon mit szerethetünk és mit utálhatunk benne? vagy még inkább, mit tud bennünk triggerelni?

 

Mit szerethetünk Evita történetében és miért lehet példakép?

Az előadás után rá is kerestem Eva Perónra, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan is nézett ki, rég láttam róla képeket. Eva Perónnal kapcsolatban a legszembetűnőbb dolog kisugárzása és megjelenése volt, nagyon vonzó karakteres nő volt, aki igazán stílusosan tudott öltözködni, szerette a szép ruhákat és ékszereket. 

 buenos_aires_eva_peron_de_gala_en_fundacion_del_teatro_colon.jpeg

 Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Eva_Per%C3%B3n 

A külsőségeken túl, ami még fontosabb, hogy volt önbizalma. Egyszer egy férfi ismerősöm mondta, hogy higgyük már el mi nők, hogy “Nincs annál szexibb, ha egy nőnek van önbizalma és azt tudja viselni.” és ebben Eva élen járt abban a korban, amikor a nők másodlagosak voltak (női egyenjogúság a világ sok részén a kanyarba se volt pl.: a nők még bizonyos országokban szavazni se szavazhattak) és csak a férjükért, családjukért élhettek, ő ezzel szemben magát helyezte előtérbe, saját céljaiért és álmaiért állt ki. Példaértékű lehet még benne a kitartása és elszántsága számunkra, hogy ha valamit igazán szeretnénk, akkor azért bizony tennünk is kell, nem riadhatunk vissza az első akadálynál és bizony nem sikerülhet minden elsőre sem.

Szeretném hinni, hogy Eva Perón szociális érzékeny nő volt és szeretett segíteni, kapcsolódni a szegényekkel, kapcsolatait és pénzének egyik részét jótékonysági célokra allokálta, küzdött a szegénység ellen és a nők jogaiért is.

Miért lehet mégis kicsit kettős érzésünk a történetét megismerve?

Nem lehet vitatni, hogy Eva Perón igazi harcos volt a szó minden értelmében, hiszen szegénységből küzdötte fel magát Argentína első asszonyává, rendíthetetlenül kiállt magáért, nézeteiért, még ha azok szélsőségesek is voltak. Eva-ban a legmegosztóbb szerintem, hogy eszméletlenül tudatos volt, pontosan tudta a saját értékét és ezt meg is tudta élni egy olyan minőségben, ami abban a korban elképzelhetetlen volt. 

Eva saját érzéseit sokszor elrejtette, volt benne félelem, megfelelési vágy (“hidd el jó leszek neked” és “szeretném, ha szeretnének”) és nem félt áldozatokat sem hozni, használta és manipulálta az embereket, mozgatta őket a cirkuszi porondon céljainak megfelelően.

 220px-juan_y_eva_oficial.jpg

 Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Eva_Per%C3%B3n 

Saját egészségénél is fontosabb volt a politikai előmenetele, Eva nem foglalkozott a rák korai tüneteivel, majd nem akarta magát megműtetni se, mert túl sok időt kellett volna kihagyni a közszereplésből, pedig megmenthető lett volna az élete…Ismerős lehet ez a minta a mai életünkből is, amikor az egészségünket hátra priorizáljuk a munkánkért…

Utólag több forrás is vitatja, hogy a szociális tevékenysége mennyire volt igazán őszinte vagy alapítványát pénzmosásra használta és sokak szerint kapzsi is volt. Mint korábban írtam, én szeretném azt hinni (és ez az én buborékom), hogy Evita szeretett segíteni a hányattatott sorsú szegény embereken, de azért közben magának is megvette Párizsból a márkás ruhákat, ékszereket.

1946_-eva-pero_n_time.webp

 Forrás: https://time.com/5793530/eva-peron-100-women-of-the-year/

 

Összegezve semmi sem fekete vagy fehér, ahogy Eva Perón sem egyértelműen jó vagy rossz, de az tény, hogy egy máig ható ikon, aki milliókat inspirál ma is. Evita történetét nem lehet nem ismerni és nőként tanulhatunk tőle arról, hogy hogyan álljunk ki magunkért, az álmainkért és merjük megélni a nőiességünket. Másik oldalról viszont Eva Perón is csak egy ember volt és végül nem is avatták szentté bármennyire szerette volna az argentín nép...khm valószínű nem véletlenül, mert ott volt a sötétség az ő személyében is. 

 

 

Felhasznált források:

https://margitszigetiszinhaz.hu/margitszigeti-programok/andrew-lloyd-webber-tim-rice-evita-musical/  

https://en.wikipedia.org/wiki/Evita_(musical) 

https://en.wikipedia.org/wiki/Eva_Per%C3%B3n

https://apnews.com/article/eva-peron-evita-argentina-peronism-7c23a6d3cb53cf35dc13a951b79ebfbd 

https://www.mentalfloss.com/article/78738/13-things-you-might-not-know-about-eva-peron 

https://vilagbarangolo.blog.hu/2024/04/22/egy_nemzet_balvanya_evita_peron 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kka-coaching.blog.hu/api/trackback/id/tr1818445053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kiglics-Kurbel Andrea, Y-generációs női life coach

Kiglics-Kurbel Andrea vagyok, Y-generációs coach, arra szakosodtam, hogy segítsek nőknek megtanulni magukat igazán értékelni, kilépni a fejükből és megtalálni a hatékony és fenntartható működésüket ,amivel nem égetik ki magad és meg tudják valósítani álmaikat és tudatosan saját életük kapitányává válni.✨ Tapasztalatból tudom milyen az, amikor kicsúszik a talaj az ember lába alól, csak sodródik robotpilóta üzemmódban éli a napjaikat, sokszor azt se tudja milyen nap van és azt se tudja hova kapjon hirtelen, mert annyi a feladat, az elvárás és közben elfelejti a legfontosabbat, saját magát.✨

Friss topikok

süti beállítások módosítása